Szűcs Gergő (2. dan) kezdeményezésére mostantól más-más kempókák által írt fogalmazásokat kívánunk megjelentetni a www.profikempo.hu internetes oldalon. Az első fogalmazást Kató Áron jegyezte, melynek két témája van: miért ezt a sportot űzöd, és miért fontos számodra a Zen Bu Kan Kempo?
A Zen Bu Kan Kempo rendkívül fontos a számomra. Nem csak azért, mert meg tudom védeni magam bárkivel szemben, hanem azért is, mert a kempo nem csak egy sport, hanem egy életforma. Nem csak az edzésen, hanem a hétköznapi életben is kemposként kell viselkednünk, otthon, és a suliban is, életünk minden percében. Ez nem azt jelenti, hogy bárhol és bármikor oda megyünk valakihez és leütjük, lefejeljük vagy eltörjük valamijét, hanem éppen ellenkezőleg, helyén kezeljük és elkerüljük a konfliktusokat, és tudásunkat sem személyes okokból, hanem legvégső esetben önmagunk vagy mások védelmében használjuk.
A kempo vagy bármelyik másik harcművészet tulajdonképpen segít nekünk, hogy jobb emberek lehessünk és megtaláljuk a helyes utat. Nem poénból vagy kényszerből csináljuk, céljaink vannak, amikért keményen dolgozunk. E mellett a kempo egy kemény sport, és erőt, és ügyességet és jó erőnlétet is ad.
Sokan környezetünkben nem ismerik ezt a sportot, vagy nem veszik komolyan, azt hiszik, hogy valami kínai hókuszpókusz, nem ér semmit. Ennek ellenére Én azt hiszem és állítom, hogy az egyik legjobb és legkeményebb harcművészet.
2009 tavaszán kezdtem el kempozni, 2010 nyara óra vagyok a haladó csoport tagja. Túl vagyok 5 övvizsgán és 3 versenyen. Nem számítok még full profinak, de zöldfülűnek sem. Nem akarok nagyképű lenni, de elértem egy szintet. Két edzőtábort tudhatok magam mögött és tapasztaltam már, hogy milyen egy kemény edzés utáni fáradtság. Lehet, hogy szerénytelenül hangzik, de meg tanultam küzdeni. Régebben, kisebb koromban több sportot űztem, de ez inkább kényszerből volt, mint saját akaratomból. Több év után a szüleim javasolták ezt a sportot, miután problémáim volt testnevelésből. Apukám régebben hobbi szerűen űzte a Kyokushin karatét. Akkoriban hallani sem akartam a harcművészetekről, és azt hittem, hogy ez olyan sport, ahol mindenki feszes vigyázban áll az edző előtt, és fapofával téglákat törnek el a saját fejükön. Amikor elmentem megnézni az első edzést, egy részt csodálkoztam, hogy ezek miket tudnak, másrészt megnyugodtam, hogy a harcművészek is csak emberek. Amint a kezdeti nehézségeken túl estem, egyre inkább látható volt rajtam a fejlődés. A suliban egyre több haverom lett, nem voltam már olyan nyeszlett és nyápic, mint előtte. Előtte visszahúzódó voltam, ha nem is lett belőlem nagy menő, de normális gyerek lettem. Mostanában ebben a közösségben érzem jól magam, céljaim vannak a versenyeredmények terén, egyszer szeretnék
Én is profi versenyző szeretnék lenni. Szereztem barátokat, haverokat, fejlődtem erőnléti téren is. Megtanultam ütni, rúgni, ugyanakkor azt is, hogy tudásomat nem mások ellen, hanem mások védelme érdekében kell használnom. Úgy érzem, hogy a kempo nélkül nem lenne teljes az életem, ez a sport a létem részévé vált.
Kató Áron /7. kyu/
